Tippek növény karbantartására.
1. Kezdjük a vásárlásnál. A növényeket megbízható forrásból szerezzük be. Vizsgáljuk meg közelről a leveleket, mielőtt ténylegesen vásárolnánk, nehogy mi vigyünk új kártevőt vagy kórokozót otthonunkba. Ne vásároljunk télen aluljáróból vagy utcai árustól szobanövényeket, mert esetleg hidegsokk érhette őket.
2. Nézzünk utána, hogy a kiválasztott növény, hogy néz ki természetes körülmények közt, milyen fény- és hőviszonyok mellett növekszik. Ha azt akarjuk, hogy ne csak vegetáljon, hanem úgy fejlődjön, mint a vadonban, akkor az ottani körülményeket próbáljuk
3. A legtöbb növény előnyben részesíti, ha két locsolás között kicsit hagyjuk kiszáradni a talaját.
4. Locsoljuk alulról a növényeket. Állítsuk tálkára a cserepet és ebbe öntsük a vizet, majd hagyjuk, hogy felszívja a számára szükséges mennyiséget. A felesleget öntsük ki alóla.
5. Megfelelő tápoldatot használjunk a levél- illetve virágzó dísznövényekhez, de azt is csak tavasztól őszig (kivételt jelentenek ez alóla télen virítók).
6. Egyes növények magas páratartalmat szeretnek, ezért akár napi párásítást is igényelhetnek. Növelhetjük a helyi páratartalmat, ha nedves kavicsos tálcára helyezzük a cserepet.
7. A nagylevelű fajokat ne hagyjuk ki a portalanításból, időnként töröljük át leveleiket puha, nedves ruhával vagy zuhanyozzuk le őket.
8. Bokrosabb növekedésre késztethetünk jó pár szobanövényt, (fikuszt, aráliát, könnyezőpálmát) ha kicsípjük hajtáscsúcsukat. A virágzó növények kisebb cserépben tartva gyorsabb és intenzívebb virágzásra serkenthetők.
9. Óvjuk a szélsőséges hőingadozástól a növényeket. A legtöbb cserepes dísz meghálálja, ha nyáron rövid szoktatás után a szabadban neveljük.
10. Rendszeresen ellenőrizzük növényeinket, hogy rögtön észrevegyük bármely kártevő, kórokozó vagy stresszhatás nyomait. A beteg leveleket és az elszáradt virágokat folyamatosan távolítsuk el.
Egy ház körül, az udvarban szinte mindenhol találunk különféle színekben pompázó virágokat. Gazdaboltunk a különböző virágok, és az ehhez szükséges kiegészítők széles választékával várja Önt.
Egy kerti tó az ön otthonának csodás dísze lehet.
Különleges virágaival, a víz visszatükröződéseivel meghatározó szereplővé lép elő kertünk életében.
A szökőkutak csobogása, a patakok csörgedezése egy forró nyári napon megnyugtató és felüdülő érzést tudnak nyújtani.
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!